Kapcsolat | Fotógalériák | Rendezvények

Cégek, intézmények, szórakozóhelyek stb. rendezvényin készült képek csak akkor kerülnek fel ide, ha a megrendelő azt kéri, vagy technikailag szükséges.
A Masat-1 felbocsátásának nyilvános közvetítése a BME Q épületének QB404-es terméből

A Masat-1 felbocsátásának nyilvános közvetítése a BME Q épületének QB404-es terméből

2012. February 13. 00:00

Mind a négy jelentős televízió híradójában, illetve esti, beszélgetős hírműsorokban is beszámoltak róla, hogy a Masat-1 pályára állt!

 

Az ESA Francia Gayanán, Korou városa mellett lévő űrközpontjából fellőtték első útjára az új, kifejezetten kis terhek (0,3-2,5T) felvitelére tervezett Vega típusú hordozórakétát, benne pedig Őt! Az orrkúpba betárazott, és végül sikeresen pályára bocsátott két nagyobb és hét kisebb műhold között ott volt a BME-VIK büszkesége, Magyarország első, teljes egészében hazai fejlesztésű műholdja, az 1U CubeSat osztályú MASAT-1 kisműhold. A projekt már 2007 óta fut, az űreszköz anyagköltsége hivatalosan mindössze 30..40 millió forint volt. Egy ízben a Spot is adott hírt a programról, és az akkor még igencsak félkész állapotban bemutatott Masatról.

 

A több mint két tucat fős csapat, zömében az Elektronikus Eszközök Tanszék és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék diákjai, közel 60.000 munkaórát fektettek abba, hogy BME bekerüljön végre, a diákműholddal rendelkező egyetemek elit táborába.

 

A QB404-es előadóban felsorakozott tagok mintegy 100 percig a Vega rakéta négy fokozatának hibátlan működéséért, P-POD-okból történő sikeres kilökődésért, és a most már híres-hírhedt vezérlés + villamos hevítú + mérőszalag + harcsázó damil egységekből álló, automatikusan kinyíló antenna sikeres akciójáért szorítottak, nyilatkoztak a televízióknak, rádióknak, bloggereknek, részt vettek stúdióban felvett interjúkon is, de a munka eközben sem áll meg! Már az első vételi pozícióba kerüléskor, délután három órakor (GMT+1,00h), azaz a menetrendhez képest kb. 5 perccel előbb, a Masat-1 tisztán bejelentkezett a földi állomásra, rendben ontotta magából a telemetriai adatokat, és végrehajtotta a számára küldött parancsot. A diákműholdak eme kis rajából bizony nem ment az összesnek ilyen remekül. Nem tudom, hogy mindebből mennyi volt köszönhető a szerencsének (légköri viszonyok, földi állomás földrajzi elhelyezkedése, a műhold, és rajta a botantenna aktuális irányultsága), és mennyi az előrelátó tervezésnek, a gondos kivitelezésnek, és a precíz tesztelésnek, de lényeg így is, úgy is az, hogy a Masat-1 számunkra, a fényképezőgép mögül igazi, ráadásul folytatásokat ígérő sikertörténetnek tűnik! Kitüntetve érezzük magunkat, hogy éppen a Spot fotókör volt az egyetlen média, aki felvételeket készíthetett az első kapcsolatfelvételnél a földi állomáson.

 

Munkánkat felszereléssel támogatták: Nikon Magyarország Kft. (Nikon D3 kamera, objektív, vaku), Tripont Kft. (Pocket Wizzard). Köszönjük nekik!

A Keserédes Csokibolt és Csokoládé Manufaktúra bemutatója

A Keserédes Csokibolt és Csokoládé Manufaktúra bemutatója

2011. June 05. 15:00

A képek megrendelői és a rendezvény támogatói:  Kuppersbusch, Macsali, Dining Guide

Bereznay Tamás Főzőshowja

Bereznay Tamás Főzőshowja

2011. June 05. 13:00

A képek megrendelői és a rendezvény támogatói:  Kuppersbusch, Macsali, Dining Guide

A Simonyi professzor nevét kapta a Műegyetem új előadóterme

A Simonyi professzor nevét kapta a Műegyetem új előadóterme

2011. May 30. 00:00

A képek megrendelője: A BME-VIK Dékáni Hivatala

A BME Q épületének Q1 előadóterme (2.em.) Simonyi Károly (1916-2001) nevét
kapta. A professzort még ma is gyakran emlegetik nap mint nap a Villamosmérnöki és Informatikai Karon. A BME sok tanára
vallja magát hű tanítványának, és állítólag verseny van abban is, hogy ki
emlékszik pontosabban a vicceire. Van, aki számára Simonyi a BME elméleti
villamosságtan tanszék és a KFKI atomfizikai osztályának alapítója, van aki
számárai egy egykori kedves kolléga. Az RTL-Klub híradója számára csak egy
űrtúrista édesapja...
A hallgatóknak a Villamosságtan jegyzet írója, és egy legendás tanár személyiség. Eltelik majd néhány évtized, és a Simonyi név hallatán az első bevillanó kép egy világosszürke
nagyelőadó lesz a Q épületben.

A Simonyi Károly Terem névadó avatásán beszédet mondtak:
Péceli Gábor - rektor
Vajta László - dékán
Charles Simonyi (Simonyi Károly professzor fia)
Pap László - tanítvány, kolléga
Csurgayné Ildikó - aki 20 évig volt a professzor közvetlen munkatársa
Illésy Pál - a Schönherz Kollégiumért alapítvány elnöke, pályázat
bejelentése
Pálinkás József - az MTA elnöke

A Műegyetem Zenekar Bach: D-moll oboa-hegedű koncert egy tételét játszotta.

Üzleti találkozó

Üzleti találkozó

2011. February 04. 16:46

Hotel Fagus, Sopron

Vörös Csillag Születik vetélkedő

Vörös Csillag Születik vetélkedő

2010. October 04. 00:00

VÖRÖS CSILLAG SZÜLETIK vetélkedő


A Fővárosi Művelődési Központ tulajdonképpen már önmagában megteremtette a hangulatot a retró tehetségkutató versenyhez. A műsorvezetőnő szépsége szemérmesen tündökölt, a színes egyéniségekből álló és baráti országok nagyjaival is megerősített zsűri pedig álszemérmesen védte a szocialista erkölcsöt. Önfeledt öröm és az igaz elvtársiasság lengte be a színpadot és a nézőteret egyaránt. Az élő közvetítést a különteremben elhelyezett kivetítőn is követni lehetett.
A sok nagyszerű produkció méltó körítést adott a lottósorsolásnak, ami alatt a szenvedélyes játékosok izgatottan gyűrögethették az eredeti, korabeli lottószelvényeiket. Az az öt szerencsés pedig, aki számhúzóként vett részt a sorsoláson bizonyára életre szóló élménnyel, brigádjuk pedig lemezeladással és kacsívmenttel lett gazdagabb.
A képeken szereplő csapatok nem emelkedő számsorrendben, hanem időrendben a következők: 911, Rat Bull, Tripla, SCHWAR7ENEGRO, Pöttyös Lambda, #Ingyen RibanC, bASCII, AntifiTTNYess klub, l'EGO.


Ez a vetélkedő a 39. Szikla & Zsömle Schönherz Qpa része volt.

Fotóriport :Csepel Művek 2010

Fotóriport :Csepel Művek 2010

2010. October 29. 00:00

Csepel Művek - Csepel, 2010 október

BME-VIK Diplomaosztó - VILLAMOSMÉRNÖKI

BME-VIK Diplomaosztó - VILLAMOSMÉRNÖKI

2010. July 23. 00:00

Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Diplomaosztó
2010. július 23., A villamosmérnökök diplomaosztója

BME-VIK Diplomaosztó - INFORMATIKUSI

BME-VIK Diplomaosztó - INFORMATIKUSI

2010. July 23. 00:00

Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Diplomaosztó
2010. július 23., Az informatikusok diplomaosztója

Construma 2010 - Macsali Kitchen Manufactura stand

Construma 2010 - Macsali Kitchen Manufactura stand

2010. April 18. 11:43

Hungary, Budapest, BNV, Construma 2010
Macsali Kitchen Manufacture stand, Marrakesh

Diplomaosztó - BME-VIK, villamosmérnöki

Diplomaosztó - BME-VIK, villamosmérnöki

2010. February 26. 13:28

A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatiai karán, a frissen végzett villamosmérnökök (BSc, és ötéves képzés) diplomáinak átadása.
Időpont, helyszín: 2010. február 26. 13:00, BME K. épület, aula
Az eseményen összesen 4 fotósunk (SPOT) vett részt.

Diplomaosztó - BME-VIK, informatikus

Diplomaosztó - BME-VIK, informatikus

2010. February 26. 11:29

A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatiai karán, a frissen végzett informatikusok (BSc, és ötéves képzés) diplomáinak átadása.
Időpont, helyszín: 2010. február 26. 11:00, BME K. épület, aula
Az eseményen összesen 4 fotósunk (SPOT) vett részt.

VIK60 Születésnapi Koncert

VIK60 Születésnapi Koncert

2010. January 25. 21:26

A BME VIK - megalakulásának 60. évfordulójából - koncertet szervezett a budapesti Kongresszusi Központban.
Milyen egy koncert, ahol a BME VIK egykori hallgatói, sőt - szinte kivétel nélkül - végzettjei lépnek fel? Visszafogottan ünnepélyes, zeneileg kicsit vegyes. Ám mivel a hazai, sőt nemzetközi zenei élet kiválóságairól van szó, az igényes zene mellett egy igazán különleges élménnyel lett gazdagabb a közönség, aki nem mellesleg teljesen megtöltötte a Kongresszusi Központ nézőterét.
Tehát a fellépők, akiket a 2010-ben 60 éves Villamosmérnöki Kar köt össze:
Benkó Dixieland Band, Laux József (Omega együttes, LGT alapítótag), Benkő László (Omega), Vajda Ferenc, Bródy János, az Old Boys, Zorán és a Silentio Kórus
Még több kép található a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának weboldalán.

Schönherz Alumni Borlovagrend Pinceavató és Öregtalálkozó

Schönherz Alumni Borlovagrend Pinceavató és Öregtalálkozó

2009. December 29. 21:57

Nemrég felújításon esett át egy budafoki pince. Tágas tér, kellemes félhomály, üres bortrezorok, a vitrinekben valódi Schönherzes relikviák, ember egy szál se. De most a birtokba vétel után ezennel végre használatba is került, és mostantól sok különböző öregdiák rendezvénynek fog helyszínt biztosítani a Borlovagrend Pince!
A közeli és az egészen távoli múltból is eljöttek Schönherzes öregdiákok, és a bortrezorokban elhelyezték az első palack borokat. Természetesen minden darab egyedi sorszámot kapott, és nyilvántartásba került.
A borkorcsolyákat és a minőségi borokat a Bor Baráti Kör szolgáltatta. Az este beszélgetéssel indult, majd egy rövid köszöntő után fellépett a Silentio Kórus.
Bár ez még csak a bevezető buli volt, a jó hangulatért nem kellett a szomszédba menni. A bor és a közös dalolás is kitartott hajnalig.
Várjuk a folytatást!

   BME Q1 épület, Bokrétaünnepség

BME Q1 épület, Bokrétaünnepség

2009. December 04. 13:13

A BME épülő Q1 épületének falai elérték legnagyobb megasságukat. Ebből az alkalomból, az építőipari hagyományoknak megfelelően, a BME és a Hérosz Zrt. közösen Bokrétaünnepséget rendezett. A meghívott vendégseregen kívül, jelen voltak még és beszédet mondtak Dr. Péceli Gábor a BME rektora, és Gerencsér László a Hérosz Zrt elnök-vezérigazgatója. Továbbá diavetítéses bemutatót tartott Lázár Antal DLA (A&D Stúdió) építész-tervező a tervezés fő vonalairól, a földterület történelmétől és a talajtani viszonyoktól kezdve egészen az előadótermek befogadóképességéig, és Dömötör Csaba termelési igazgató (Hérosz Zrt.) a kivitelezés menetéről és érdekességiről.

Schönherz Táncklub

Schönherz Táncklub

2009. November 24. 23:14

A Schönherz Zoltán Kollégiumban vannak tánctanfolyamok, így kézenfekvő hogy legyen táncos buli is, ahol összejöhetnek azok akik már többé-kevésbé biztosak a tudásukban.
Az utóbbi időben akadályozta a rendezvény megtartását a Schönherz Kollégium felújítása és az FNT (földszinti nagy terem) fejlesztése. A 2009. nov. 24-i Táncklubról alig tudtak néhányan, de mégsem volt üres a parkett a hagyománynak és talán a visszafogott áraknak köszönhetően. A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint 2010-től visszaáll a régi rend, minden táncos kedvű tegye szabaddá a kedd estéit.
Egy ilyen össztáncon vannak olyanok, akiknek régóta életük része tánc, de rendszeresen megjelennek olyanok is, akik először találkoznak ilyennel. Itt nem jellemző az alkoholfogyasztás, mégis felszabadult a hangulat. Igen, ez az a hely, ahol a fiúk bátran felkérik a lányokat úgy, ahogy illik. Lekérés lehet, de nem jellemző.
A Táncklub 21 éve működik, az össztánc kéthetente kerül megrendezésre a BME-VIK szorgalmi időszakában. A klasszikus táncok mellett (cha-cha, szamba, rumba, jive, angol keringő, bécsi keringő, tangó, slow-fox, quickstep) ma már sok van salsából, és az ez után divathullámként hazánkban is megjelent latin-amerikai eredetű táncokból, közben a standard táncok háttérbe szorultak.
Mindehhez a zenét nem olyanok szolgáltatják, akik a népszerű szórakozóhelyeken a táncokat nem ismerők számára dübörögtetik a hangfalakat. Mindig olyan DJ-éket kérnek fel a rendezők, akik ismereik a tánc világát, és tapasztaltak a régi, az új és a legújabb táncolható zenék keverésében.
Rendezvényfotós szemmel is érdekes táncot, főleg ilyen táncos bulit fényképezni. Ugyanis a rendezvényfotózás minden problémája felmerül (pl. táncversennyekkel ellentétben itt nincs színpadi világítás, tömeg lehet, gyors a mozgás és vannak kényes helyzetek is), de ugyanakkor jó gyakorlóterepnek is tekinthető.

Benkó Dixieland Band - Új Vári Jazzklub és Dixie Kocsma

Benkó Dixieland Band - Új Vári Jazzklub és Dixie Kocsma

2009. November 05. 22:52

Hogy mit keres a Benkó Dixieland Band egy ingyenes kollégiumi bulin?
Ez az együttes már a 60-as években is ott volt, amikor a klub alakult, és most is. Ez hagyomány.
A BME Villamosmérnöki Karának Schönherz Zoltán kollégiumában működik az 1961-es alapítású Új Vári Jazzklub és Dixie Kocsma.

38. Sch Qpa - Eredményhirdetés

38. Sch Qpa - Eredményhirdetés

2009. October 10. 23:16

2009.10.04.(vasárnap)-10.(szombat):
BME-VIK 38. Jómunkásember Schönherz Kupa
A helyezettek:
1. taVIKacsa - 19774 kWh
2. LopóSCHoKK - 19101 kWh (Elschönherz Qpa)
3. 6almaschock - 18626 kWh
4. 911 - 17375 kWh
5. Buksi, apa kiszökött! - 17370 kWh (Fairplay Qpa)
6. SPQR - 16779 kWh
7. Vomito Ergo Sum - 16575 kWh (Külschönherz Qpa)
8. #IngyenRibanC - 16363 kWh
9. BMF Allstars - 15891 kWh
10. Soft Bambi Sex - 15593 kWh

BME Fesztivál (2009. szeptember 14-18.)

BME Fesztivál (2009. szeptember 14-18.)

2009. September 18. 01:33

0. nap, hétfő: Odett és a Go Girlz! ; Korda György és Balázs Klári ; Ganxsta Zolee és a Kartel
1. nap, kedd: Scooter
2. nap, szerda: Vad Fruttik, Kispál és a borz
3. nap, csütörtök: P.A.S.O., Republic

Az év asztalosa pályázat (BNV 2009)

Az év asztalosa pályázat (BNV 2009)

2009. September 13. 14:53

Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség, a Magyar Asztalos és Faipar folyóirat idén immár 12. alkalommal hirdette meg az „Év asztalosa” pályázatot.
Kategóriák

Korhű kópia-, másolatkészítés, ill. korhű történelmi stílusjegyeket hordozó asztalos/faipari termék

Ebbe a kategóriába kópiákat (korhű másolatokat), illetve valamely történelmi stílusirányzat
formajegyeit hordozó termékeket várnak a szervezők.

Korszerű, formatervezett bútor, épületasztalos szerkezet, faipari termék

E kategóriába azok a munkák tartoznak, amelyeket a korszerű formatervezés, a design, a mai kor kihívásaira adott válaszok jellemzőek, valamint a készítése során felhasznált anyagok, alkalmazott technológiák és megoldások azt az innovatív termék kategóriába sorolja.

Az első magyar műhold - HTE Klub - MaSAT (2009. 09. 24.)

Az első magyar műhold - HTE Klub - MaSAT (2009. 09. 24.)

2009. September 24. 20:33

Időpont: 2009. szeptember 24. (csütörtök) 18:00-20:00
Helyszín: BME I épület, fsz. 019 klubterem (1117, Bp. Magyartudósok krt. 2)
Tudományos Masat-olás, avagy a Masat-1 pikómőhold projekt
A rendezvény házigazdája:
Dr. Both Előd (Magyar Űrkutatási Iroda)
Vitaindító elıadók:
Solymosi János (Bonn Hungary Kft.): Az űrkutatás technológiai kérdései
Kovács Zoltán (Masat): A Masat projekt jelene és jövője
Dudás Levente (Masat): A Masat fő egységei
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az elképzelésről röviden:
A BME Űrkutató Csoportja sok évtizedes múltra tekint vissza. A csoport tagjai olyan programokban vettek és vesznek
részt, mint a szovjet VEGA–1 és VEGA–2 űrszonda (amelyeket a Vénusz és a Halley-üstökös kutatására indítottak),
illetve az ESA Rosetta üstököskutató űrszondája. Az európai programokban való részvétel a mai hallgatóknak is
megadta azt a tapasztalatot, amelynek birtokában hozzáfoghattak a Műegyetem saját mőholdjának megépítéséhez.
(Az Űrkutató Csoport szakmai támogatása mellett több tanszék hallgatói dolgoznak a műholdon.) A MaSat–1
ugyanakkor egy hosszabb távú program első műholdja lenne. Sikere esetén a MaSat–2, majd a MaSat–3 követné.
Utóbbiak nagyobbak lennének, és már tudományos célokat is szolgálnának. Mire Magyarország csatlakozik az Európai
Űrügynökséghez (ESA), a Műegyetem már demonstrálni tudná, hogy rendelkezik a megfelelő tapasztalattal a
bonyolult műholdas rendszerek megépítésében. Emellett az egyetem V2-es épületének tetején már szinte teljesen
kiépítették a MaSat–1 követésére és a mőholddal való kommunikációra alkalmas antennákat.

(szöveges forrás: a HTE honlapja)

BME-SOTE Ökörsütés (2009.09.13.)

BME-SOTE Ökörsütés (2009.09.13.)

2009. September 13. 22:12

BME - SOTE közös Ökörsütés a Népligetben, a SOTE sporttelepén 2009


Az esemény dél körül kezdődött, az ökörhús bizony gyorsan elfogyott. A fotósorozat akkor kezdődik amikor már nem az evésé a főszerep...

BME-VIK Gólyahét: Vártúra (2009.09.01)

BME-VIK Gólyahét: Vártúra (2009.09.01)

Minden évben a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Villamosmérnöki kar (VIK) Gólyahét rendezvénysorozatának része a Vártúra.
Ezek a képek a 2009-es Vártúrán készültek.
A gólyák a seniorok vezetésével a Schönherz Zoltán Kollégiumtól átvillamosoznak a Boráros térre. Onnan a Közraktár utcán keresztül a "Gözgázhoz" sétálnak, ahol közös énekkel arra bíztatják az ottani gólyákat, hogy csatlakozzanak a Vártúrához. Közösen folytatják útjukat gyalog, az Erzsébet hídon keresztül a Budai vár felé. A várban három helyszínt érintenek, ahol egy-egy seniorki színes történetekkel feldobva mesél nekik az egyetemi életről, a múltról, a hagyományokról, és a hagyományok őrzésének módjáról. A vissza, a kollégium felé tartva a maradék csapat (akik még nem kezdtek alternatív szórakozási formákba...) a Moszkva térről a Móricz Zsigmond körtérre villamosozik. Közben nem hagyják ki a "sárga szöcskét", azaz - ügyelve a szerelvény épségére is - ütemes ugrálással függőleges ugrálásra bírják a hátsó kocsit.

  • 1

Not yet rated
Album RSS RSS Feed | Archive View | Powered by zenPHOTO